A világ legnépszerűbb kábítószere, a marihuána fogyasztása világjelenség. Az emberiség egyik legősibb kultúrnövénye valószínűleg Közép-Ázsiából származik, és a himalájai térségben vadon termő fajból lett Kína kultúrnövénye, legalább ötezer évvel ezelőtt.
A kannabisz, a növény tradicionális használatának szabályozására és korlátozására 1961-ben született Egységes Kábítószer-egyezmény értelmében kábítószernek számít, a legszigorúbb ellenőrzési követelmények úgy vonatkoznak rá, mint a heroinra; a megállapodás a teljes kendertermesztést és -termelést, -kereskedelmet és -birtoklást az ellenőrzése alá vonta. Az alól kivételt képeznek bizonyos országok, és számos olyan ország is létezik, amelyben tilos a kannabisz használata, de a fogyasztás felszámolását a hatóságok nem tudják/akarják végrehajtani.
Az ősi kultúrákban – Kínában, Indiában és a közel-keleti országokban – a kenderszívás egyidős az emberiség történetével; Egyiptomban 3-4000 éve ismerik, Hérodotosz i.e. 450-ben írt róla. Nemcsak ipari felhasználása révén, hanem gyógyászati, valamint vallási; továbbá a mámor előidézésében nyújtott szerepe miatt szinte mindenhol, mindegyik funkciójában hasznosították. Az iszlám hódoltságú országokban nagy divatja volt, az alkohol miatti tilalom folytán is; nagyrészt e vallás terjeszkedésével terjedt el Afrika egyes régióiban. A marihuánát eredetileg a nehéz fizikai munka utáni relaxációt segítő növénynek is tekintették. „Ez tökéletes tükörképe az európai parasztok és munkások megerőltető munka utáni bor- vagy sörfogyasztásának. A társadalmilag elfogadott és mérsékelt kannabiszfogyasztás mellett ugyanúgy kialakult a visszaélők kategóriája, mint Európában a szeszes italok esetében.” (Bayer 2000. 271.)
Európában Napóleon egyiptomi hadjárata után került előtérbe rövidéletű hóbortként a divatos francia szalonokban a hasisszívás. Ennek irodalmi megörökítése (többek között) Charles Baudelaire: Mesterséges mennyországok (Les Paradis Artificiels, 1860) című írása. Európa azonban az alkoholnak kötelezte el magát, a II. világháborúig nem is terjedt el a (mivel gyógyászati célokra nem alkalmazták), és akkor is a Nagy-Britanniába vándorló gyarmati lakók terjesztették el a kontinensen. Nyugaton a hatvanas években kezdett terjedni, amit a keletről érkező vendégmunkások folyamatos utánpótlásokkal biztosítottak.
Amerikába vélhetően az elhurcolt rabszolgák vitték magukkal, a szokás mégsem korlátozódott rájuk: tudható például, hogy George Washington (1732-1799) is hódolt e szenvedélynek; Latin-Amerikában is dívott a kenderszívás. Ezekről azonban az 1930-as évekig nem volt szokás beszélni. Ekkor láttak napvilágot azok a magukat évtizedekig tartó állítások, melyeket Anslinger és a Bureau of Narcotics hirdetett (hiába harcolt ez ellen Fiorello Henry LaGuardia (1882-1947), New York polgármestere): „a szövetségi rendészeti szervek plakátokon és röplapokon hirdették, hogy a marihuána »öl« és »gyilkossági hajlamokat ébreszt«; ezzel homlokegyenest ellentétes volt a fiatalok személyes tapasztalata, ezért az USA-ban a kábítószer-ellenőrzés és a hivatalos állásfoglalások egyaránt elvesztették hitelüket. (…) A tévhitért Amerika nagy árat fizetett: a marihuánával szerzett személyes tapasztalatokból a fiatalok azt a következtetést vonták le, hogy a felnőttek, a »hivatalos« Amerika, félrevezeti őket, és a kábítószerek nem is veszélyesek.” (Bayer 2000. 281-283.) Hiába hozta meg az USA annak idején a legszigorúbb kábítószerellenes törvényeket, szembesülnie kellett azzal, hogy a kenderszívás megszüntethetetlen méreteket öltött. Ez eredményezte több más országban is a „dekriminalizáció” gyakorlatát (A „dekriminalizáció” tiltotta a kannabisztermesztést, -csempészést és -kereskedelmet, mint kábítószerrel való visszaélést, a fogyasztás felett azonban kénytelen-kelletlen szemet hunyt.).
Terápiás használata is igen sokrétű (volt), elsősorban idegrendszeri és pszichiátriai kezelésre, fájdalomcsillapítóként, izomgörcsre és ízületi gyulladásokra, epilepszia, asztma és reuma gyógyítására; de ismert antibiotikumként való használata is. Továbbá étkezési zavarok kezelésére (pl. étvágynövelésre AIDS-es betegeknél), Chrohn-betegségre, depresszióra, epilepsziára, sztrókra, migrénre, szklerózis multiplexre, fekélyes vastagbélgyulladásra, herpeszes fertőzésekre, álmatlanságra, köhögésre, magas vérnyomásra, mozgászavarokra, skizofréniára, zöldhályogra alkamazható. Napjainkban gyógyszerkészítményként a glaukóma és asztma kezelésére (tágítja a tüdőt és a hörgőket), valamint a kemoterápiás kezelések során a gyógyszer okozta émelygés és hányás csökkentésére használják.
Élvezeti célokra, mámorkeresésre a marihuána szárított leveleit és virágját használják fel, melyek 3-30% THC-t tartalmaznak. Dohánnyal keverve kézzel sodort cigarettákban, illetőleg e célra kifejlesztett pipából szívják. A hasist lángon puhítják meg, ekkor omlós lesz, melyet a készülő cigarettába ún. jointba/spangliba morzsolnak. Felszívódása 1-5, legfeljebb 30-60 perc; hatása 3-6 órán keresztül tart. Fogyasztása után 72 órával a THC kb. 50%-a kiválasztódik, a maradék néhány nap alatt folyamatosan ürül. Ennek ellenére hatásai még több mint 24 órával a fogyasztást követően is fennmaradnak, és zavarhatják a fogyasztó életvitelét.